Most, hogy a korona-vírusról ennyi hír van, gondoltam írok egy listát, hogyan védje magát az utazó, nem csak a korona-vírussal szemben. A legfontosabb, hogy megértsük, azok a baktériumok és vírusok, amik „itthon” vannak, vagyis ahol élsz és a közelében, azokhoz hozzászoktunk. Sosem értettem azokat az embereket, akik a metrón, villamoson, buszon vagy járműveken szabad kézzel esznek, hiszen nagyon sokan megfogdosták a kapaszkodókat, a fogantyúkat és mindent, ehhez képest miután ők is megfogták, esznek, szabadkézzel! Miért nem lesznek betegek? Több okból, hozzászoktak az itteni baktériumokhoz, vírusokhoz, további ok a szerencse, mázlisak, hogy előtte mondjuk a kapaszkodót nem egy idegen turista fogta meg, idegen baktériumokkal, vírusokkal. Az utolsó ok pedig, hogy ellenállóbbak, nincs több indokom.
Azért is írtam le ezt a bevezetőt, hogy megértsük mi okozza az egyik legnagyobb gondot, nos erről le kell szokni, gyerekkorunkban állandóan azzal nyaggattak a szülők, hogy mossunk kezet, ezt valahogy felnőttként elfelejtettük. Gondoljatok bele, valaki felnőtt nem mos kezet wc után, utazik metróval és máris ugyanazt a korlátot fogtátok meg, Te meg nekiállsz kézzel enni.
De mégis akkor mit tehet az utazó, hogy akár katasztrófahelyzetben, akár normális utazásnál, egészséges maradjon. Egyszerű józan paraszti ésszel is érdemes átgondolni ezeket és elfogadni:
- Mossunk kezet, annyiszor amennyiszer lehetőség adódik rá. Akár vízzel, szappannal, akár pedig kézfertőtlenítővel. De ez ne ilyen 5 másodperces kézmosással intézzük el, nagyon jól, alaposan kell kezet mosni, mindenhol és még a körmök alatt is. Amikor vásárolsz kézfertőtlenítőt, figyelj arra, hogy van 1-2 olyan márka ami 110 ml-es, ezt kézipoggyászban nem lehet átvinni az ellenőrzésnél. Ezért jobb ha ezt a feladandó bőröndbe teszed, a kézibe meg kicsit válassz.
- Koszos kézzel ne nyúlkáljunk a szánkba, a szemünkbe, ne együnk puszta kézzel!
- Ne együnk meggondolatlanul mindent, hámozzuk meg a gyümölcsöket, zöldségeket. Olyan országban ahol meg van 2db hűtőszekrény, gondoljuk meg mit fogyasztunk, pl. a tejet ahhoz, hogy ne romoljon meg, le kell hűteni. Nade ha nincs hűtő akkor hűtés sincs. Ettem én már krokodiltól kezdve mindent, szóval ha meg van sütve, főzve, akkor egy fokkal nyugodtabbak lehetünk.
- Víz, nos a legnagyobb gondot mindig a víz okozza. Mert itthon tiszta a víz, bármikor meg lehet inni a csapból, ez a harmadik világokban nem így van, ott véletlenül se fogyassz csapból ellenőrizetlen vizet. Mindig palackos vizet kell venni és inni, még a fogmosáshoz is, most a környezetvédők valószínüleg azt mondják, menjek a fenébe. De ez most nem érdekes, PET palackos vizet kell venni, ellenőrizni kell, hogy bontatlan. A jég is vízből van és dejó lenne néhol a világban jeges vizet inni, főleg ha 40 fokban vagy, de nem szabad! A jeget valószínűleg csapvízből készítik és azt is megiszod ha elolvadt a ráöntött PET palackos tiszta vízzel együtt. Zuhanyozni kell, ott ne engedd be a szádba a vizet és ha lehet akkor minél gyorsabban végezz. Mondjuk Bahamákon rendben van a víz, de Ugandában be kell tartani a szabályokat.
- Öltözék, sajnos hosszú ruha kell azokon a területeken ahol malária veszély van, mert befújhatja magát az ember szúnyog, moszkitó és egyéb védelmi szerekkel, de ha valahol elfelejted, ne add meg a lehetőséget, hogy fertőzzenek.
- Alkohol, én iszok, pálinkát, vodkát, whisky-t, amit éppen tudunk venni a reptéren. Tudom, hogy drágább a reptéren, de mondjuk Bangladesben járva beljebb az országban már nem lehet vagy nehezen szerezni rendes alkoholt. Tudom számos orvos azt mondja ez nem segít, számos azt mondja igen, mindenki döntse el maga, hogy akarja.
- Street food, tudom újra divatba jött az utcai étkezés, nem támogatom, mert nincsenek meg a feltételek. Ha mindenáron akarod, akkor bizony érdemes előtte megnézni mi történik, pl. az eladó kézzel fogja meg az ételt, vagy figyel arra, hogy fogjon egy papírt. Sokan vannak ott vagy kevesen, előbbi esetén talán frissek az alapanyagok. Érdemes tehát tájékozódni.
- Probiotikum, utazás előtt 1-2 héttel érdemes ilyet szedni, hogy a bélbaktériumaink rendben legyenek.
- Szájkendő, van nálam, általában nagy tömegben szoktam alkalmazni, de van olyan útitársam aki a repülőn is felrakja, nehogy ott elkapjon valamit.
- Pihenj amennyit tudsz, mert ez is hozzátartozik ahhoz, hogy egészséges legyél utazás közben, nem fárasztod le magad és a szervezeted is ellenállóbb.
- Oltások, kell és kész, ne legyünk ellenére, hogy hepatitis, sárgaláz stb oltást az utazás előtt jóval megkapjuk, mert van olyan ország – nem is egy – ahol belépésnél ellenőrzik a kis sárga oltási könyvet, ha abban mondjuk nincs benne a sárgaláz, akkor fizethetünk.
- Kötelező gyógyszerek, nálam mindig van antibiotikum, fájdalom és lázcsillapító és hasmenés elleni szer. Viszem magammal és ha gond van akkor magamtól beveszem, itt most nem segít a c-vitamin, vagy a esetleg a forró mézes tea. Ha külföldön gond van, lépni kell azonnal. El lehet menni orvoshoz, de az három okból problémás, lehet nincs orvos, sokba kerül és idő.
Ezeknek egy része pénzbe és fáradtságba kerül, de megéri az elővigyázatosság, mert az utazás amúgy is pénzbe kerül, ezért ne az egészségen spóroljunk.
Túlgondolom? Lehetséges! Én külföldön sosem voltam még beteg, mert vigyázok magamra!