Élményturista

Mert utazni jó!

Page 2 of 2

Hogyan válasszunk úti célt?

Röviden? Az álmaink alapján!

Miért kell erről beszélni? Csak azért, hogy mondjuk Japánban ne fagyj meg, mert olcsó a repjegy! Szóval nem mindegy, hogyan választod ki az utazást.

Hosszabban:

  1. Ár alapján, mindenkinek van egy büdzséje, ez nem kérdés, úgy gondolom a legtöbb esetben ez a legfontosabb szempont. Ha Te szervezed, akkor az összes közlekedési eszközt számold bele, nem elég a repjegy, mert ott még be kell jutni a városba, városok között közlekedni stb. Ennek utána lehet nézni, nem nagy dolog, viszont növeli az árat.
  2. Álmok alapján, hova akarsz eljutni, ez sem egy nagy dolog, csinálj egy bakancslistát és indulás.
  3. Időjárás, bizony! Én voltam már Japánban úgy, hogy január elején és durván hideg volt, meg kell nézni a célpont időjárását és körülményeit, pl. rendeznek-e ott valami sporteseményt. Mint most Tokióban, ez mind emeli az árakat. Miért érdekes ez a Japán példának? Csak mert ott spórolásból, zöld okokból, a bolygó miatt, kitudja, de minden kézszárító hideg. Vagyis ha kint van 2-3 fok, bemész egy kellemes kávéra, teára, felmelegedsz picit, aztán jön a „hideg-zuhany” újra, kezdésnek a wc-ben, a hideg kézszárítóval.  Ugyanez érvényes a melegre is, voltam én már Qatarban, Dubaiban úgy, hogy a repülő beszállásnál hideg párát nyomtak a repülőben, hogy a nyitott ajtón keresztül bejövő melegtől ne forduljunk fel.
  4. Lehetőség, konferencia, barátok, üzlettársak vagy csak olcsó utazás, lássuk meg a lehetőséget és induljunk!
  5. Háborús helyzet, ez még a bakancslistához csatlakozik, sajnos vannak országok amik a szélén állnak egy háborúnak, polgárháborúnak vagy egyéb konfliktusoknak és sajnos ha rajta van a listán, előbb kell meglátogatni, mert aztán már nem lesz rá lehetőség.
  6. Előző lista, én minden országban csinálok egy listát, mi az amit nem néztem meg, például most éppen nagyon vonz megint Japán, mert csak Tokióra van egy 10-20 darabos listám, amit még nem néztem meg.

10 ok, amiért érdemes Madagaszkárra látogatni

  1. Madagaszkár félúton van Afrika és Ázsia között, valójában egyik sem, de mégis mindkettő.
  2. Vidéki városok, pl. Morondova, szép tengerpart, kisváros, „amerikai” tulajdonossal hotel, ideális pihenéshez, snorkeolni.
  3. A csend, életem egyik legjobb és egyben legfurább élménye az volt, amikor a nagy semmi, de tényleg a nagy semmi közepén megálltunk, azt a csendet ami ott volt, abban a melegben, nos az nekem mint városi embernek, nagyon durva volt. Se szél, se fák, se bogarak, a csend, a nagybetűs csend!
  4. Érdekes ételek, pl. zöldséges marhahús pörkölt vörös-rizzsel.
  5. Csípős-paprika, sajnos nem tudtunk hozni mert elvették a határon, de egy kis zacskóval azért sikerült, beleraktam olajba itthon és elég egy csepp, hogy minden csípős legyen. Máshol csíp mint a magyar paprikák.
  6. Főváros, Antananarivo, amelyben lehet látni ugyancsak, hogy a szegényebb országokban a szegények a víz mellett laknak mindig, ott szárítják a ruhákat. Ugyanakkor bent a belvárosban meg olasz pizzériák vannak a dombokon.
  7. Rizsföldek látványa, tudom ez máshol is van a világon, de itt mégis más.
  8. Véznaujjú maki, ami csak itt van a vadonban, meg a gyűrűsfarkú maki is!
  9. Kirindy Forest, ahol a makik is vannak, de nem ez a lényeg, hanem a fosszák!
  10. Baobab avenue, a baobab fák, ezt látni kellene minden évszakban, amikor zöld és amikor nem az.

Képek Madagaszkárról: http://bit.ly/Madagaszkar_2016

Bőrönd és a repülés

Nehéz dolog, mert mindenki szeret szép dolgokkal utazni, a minap valaki azt kérdezte tőlem, hogy tudok-e bőröndtisztítót. Magam sem hittem a fülemnek, visszakérdeztem és azt mondta még sem akar kopott, koszos bőrönddel utazni, hogy néz már ki.

Mivel elég sokat utazok és az esetek 99%-ban repülővel, ezért biztosan állíthatom, a szép bőröndöket fogják legelőször kirabolni, ez tény, eddig nem mondtam semmi újdonságot. De azért leírok pár apró trükköt, hogy biztonságban tudjad a dolgaidat, természetesen meg kell különböztetni feladott bőröndöt ill. kézipoggyászt, igazából a kettő nem különbözik sokban egymástól:

  • Bőrönd nem kell új legyen, nyilván ha most vetted, nem tudsz mit csinálni, de jobb a régi kopottas, mert ahhoz nem fognak hozzányúlni.
  • Bőrönd kerekei, nos, vannak olyan bőröndök aminek a kereke kilóg és könnyű kezelni, egy újjal el lehet tolni, szépek ezek, de elsőnek ezeket törik le. Nem direkt, csak ahogy dobálják úgy erre fognak ráesni és ennyi. A legjobb bőrönd számomra egy két kerékkel rendelkező változat, a kerék nem lóg ki (tehát nem fotel kereke van), hanem egyirányú mozgásra képes kerekei vannak. Ezt meg elég nehéz letörni, mert belső, úgymond rejtett kerekei vannak.
  • Nem kell a bőröndbe semmi egyéb, sem mobiltöltő, se zsinórok, mert manapság ezek átmennek az átvizsgáláson, de ha olyan országba mész, ahol nem láttak még ilyesmit, akkor ott magyarázkodni fogsz egy ideig.
  • Bőröndbe pakolás, alapvetően ott rontják el az emberek és ez a legjobb tanács amit adhatok, hogy értéket ne rakj bele, a ruhák értékesek? Alapvetően nem, a koszos ruhák értékesek? Azok még annyira sem, akkor mi mást rakhatnál bele ami értékes? Nem fogom sorolni, inkább gondold végig, hogy csak olyat rakj be, amit ha ellopnak, vagy elveszik az nem fog fájni. Pénzt bőröndbe rakni? Most komolyan? Ezt nem szabad, se ékszert, se semmi olyat amit vihetnek. A kézipoggyászba sem, mert azt is összekeverhetik véletlenül és a Tiédet viszik el, vagy direkt összekeverik és direkt elviszik. Szóval az értékes dolgokat egy kézitáskába, hátizsákba kell rakni és arra tényleg vigyázni kell.
  • Ha bármit el kell rejteni a bőröndben, akkor nehogy véletlenül is felvágd a bőrönd bélését (kissé gyanús lehet ha átvizsgálnak), egyszerűen csavard bele egy két ruhába és ne a bőrönd alsó részébe tedd, hanem a ruhák közé, mert ha valaki a reptéren turkál annak nem lesz ideje kicsavarni a ruhákat és megnézni mindent egyesével.
  • Ha elveszik a kézipoggyászod, akkor legyen annyi lélekjelenléted, hogy kiállsz a sorból és kiveszed belőle ami kell, nem pedig megrémülsz, hogy most mi lesz és azonnal odaadod.
  • Lakat? Felesleges, a youtube-on százával találsz videókat, hogyan lehet a zipzárat kinyitni és aztán visszazárni úgy, hogy ne is tudj róla.
  • Én alapvetően a puha bőröndöket szeretem mert azokat lehet taszigálni, nyomorgatni és passzírozni. Amíg a kemény társaikat nem, sőt még túltölteni sem tudod, volt már olyan utazásom Bhutánból hazafele, hogy egy akkora sárkány-szobrot vettem, hogy azt se tudtam hova rakom és érdekes módon befért minden ruhámmal együtt a bőröndbe. Egyedül egy kopott bőrcipőt hagytam ott, de azt eleve azért vittem, hogy haza se hozzam.
  • Ne sajnáld a bőröndöt, nincs idő rá, meg fog ázni, sáros lesz, koszos lesz, megkarcolódik és minden baja lesz, azért bőrönd, hogy ez történjen vele.

Röviden ennyi, még írok ha valami eszembe jut.

Műanyag és Afrika

Olvasom a The New Times-t, hogy Ruanda egy lépésre van az egyszer használatos műanyag termékek betiltásától és elgondolkodtam, hogy nem csak Ruanda, hanem egész Afrika is így áll ehhez a kérdéshez. Otthon már tornyosulnak azok az lebomló anyagból készült színes szatyrok amiket hoztam magammal Afrikából, lényegtelen, hogy Madagaszkár, Ruanda vagy Marokkó. Gyakorlatilag sehol sem kaptam műanyag szatyrokat, már csak az üdítők vannak műanyagban.

Én általában kimosom ezeket a szatyrokat és aztán elrakom, nagyon jó később pakolni, főleg a bőröndbe, meg amúgy is, de itt nem is ez a kérdés, hanem az, hogy Európa és a „nyugati világ” általában nagyon le van ettől maradva, jó a kenyeret, zsemlét nem szívesen raknám ilyen anyag zacskóba, de arra ott van a lebomló papír. Viszont bármi mást szívesen csomagolnék ilyenekbe, de valahogy nem sikerül a nyugati világnak összehozni ezt egyelőre, amíg Afrika csendben bevezette.  Hol vagyunk ettől a mentalitástól?

Itt az eredeti cikk.

Az utazás szabályai – állandóan frissítve

Az utazás szabályai, nagyrészt csak akkor érvényes ha saját magunk szervezzük az utat:

  • Te vedd magad a repülőjegyet és véletlenül se hagyd az utazási irodára, mert problémába futhatsz. Mondok egy példát, az utazási irodában az íróasztal mögül olyan döntéseket hoznak, hogy Madagaszkárról visszafele 50 perc, ismétlem 50 perc volt Párizsban az átszállás! Ha valaki járt már azon a nagy reptéren, akkor tudnia kell, ez a lehetetlen! Nekünk sikerült, nagyon pofátlanul mindenkit kikerülve, rohanva – de nem tolakodva – kikerültünk mindenkit, kis szerencsével persze. Visszatérve tehát, mérlegelni kell azt, hogy mennyi az átszállás, mert ha túl hosszú akkor bizony unatkozni fogsz, ha túl rövid és valami késik, akkor bizony jöhet a lekésés.
  • Válts pénzt megérkezéskor, igen tudom, a reptéren sokkal rosszabbul váltják, de szerintem az utazás pénzbe kerül és ha bukunk pár eurót, megéri, mint később állandóan váltót keresni, vagy euróban dollárban számolni. Én az egyik legutóbbi utazás során annyi eurót váltottam be amennyi pont elég volt egész hétre, buktam a váltással 15 eurót, de utána sosem volt több problémám azzal, hogy elfogyott a pénzem.
  • Innod kell, alkoholt kell, erről nagyon megoszlanak a vélemények. Volt orvos aki azt mondta igyak, volt emberke aki azt mondta, hogy az alkohol nem számít, mert a víz ami kimossa a szervezetből a bacikat. Én a tapasztalatomat tudom mondani, külföldön, főleg ha mozog az ember autóval, busszal, nem lehet betartani az igyál napi 2-3 liter vizet, mert minden bozótba meg kell akkor állni. Ezért nincs mi kimossa a szervezetből a bacikat. Ezért én a másik „iskola” híve vagyok és iszok alkoholt, ami fertőtlenít, természetesen nem a berúgás a cél, hanem az, hogy pont annyit igyál, amennyi jólesően fertőtlenít. Nekem külföldön sosem volt semmi egészségügyi problémám, se felül, se alul nem jött semmi, ezért én ebben hiszek.
  • Vidd magaddal amire szükséged van, ott kint bárhol is legyél, nem fogod megkapni ugyanazokat és körülményes beszerezni is. Én például Guatemalában kicsit náthás voltam, magammal vittem valami bacikat és az orrcseppem amit vittem elfogyott, szerencsére minden egyes szupermarketben van patika, de ott nem volt a megszokott, kedves volt a patikus, megnézte a hatóanyagot amit mutattam neki és máris kettő féle termékből választhattam. Választottam is, de az mint később kiderült nem volt pont ugyanaz, de addigra már nem kellett. Lásd pakolási lista.
  • Nézz utána a vízumhelyzetnek, mert lehet nem is kell előre megvenni, lehet a reptéren fel lehet venni, de az is lehet, hogy tényleg kell, ezeket az információkat csakis a Külügyminisztérium weboldalán, ill. a célország kormányzati oldalain tudod csak megnyugtatóan megnézni. Ne valami utazási iroda vagy sokadig reklámmal teli ócska oldalakról tájékozódj. De nem csak ez a probléma lehet, elképzelhető, hogy több pénzbe kerül a vízum mint gondolnánk és jó erre felkészülni. Volt olyan ország ahol kinyomtattuk a vízumot és semmit nem kértek, csak az útlevelünk kellett, ez volt Bhután, de volt olyan, hogy az útitársamra hagyatkoztam, Ő meg nem nyomtatta ki a vízumot, csak a vízumkérő emailt. Elég nagy mázlink volt, hogy volt működő wifi a reptéren és amíg a sorban álltunk letöltöttem a vízumokat és felmutattuk a képernyőn, ez volt Uganda.
  • Ne hepciáskodj hivatalos személyekkel, nem a vámossal, a rendőrrel és a határőrrel, esetleg a katonákkal kell viccelődni, még akkor sem ha ittál. Ők dolgoznak, sőt, komoly munkát végeznek és próbálj meg minél kevesebb interakcióval távozni tőlük, nem akkor kell elsütni az éppen frissen megtanult poénokat, persze attól még köszönhetsz nekik a saját nyelvűkön, ezt értékelni fogják, de nem kell viccelődni, baromkodni és kötekedni.
  • Hagyd meg az otthoniaknak a programodat, csak mert ha nincs internet, nincs mobil, akkor nem tudsz magadról jelt adni és ha nincs meg a programod, akkor ha eltűntél az éterben, van valami kapaszkodójuk.
  • Konzuli szolgálat, érdemes bejelenteni a Magyar Konzuli Szolgálatnak, hogy hova mész és mennyi ideig leszel ott, egy-két veszélyes országban jó ha tudják éppen ott van, továbbá tudsz tájékozódni, hogy ki az akihez lehet fordulni gond esetén. Nincs mindenhol magyar konzulátus, ezért például Uganda vagy Ruanda esetén a némethez kell fordulni, mert mindannyian EU állampolgárok vagyunk és kötelességük segíteni.

Uganda – Afrika gyöngyszeme

Amikor elindultam Ugandába és megosztottam a Facebookon, páran azt mondták bátor vagyok, hogy ilyen helyre megyek. Valóban az vagyok, de ez nem olyan hely, ez egy nyugodt ország, ahol kedves emberek vannak, nem érzem a lehúzást és a turistát nem bankautomatának nézik. Annyira nem, hogy az út saját szervezésű volt, nyilván ilyenkor 1-2 utazási iroda, 1-2 guide azért segít ennek a megszervezésében és megvalósításában, de az utolsó nap este még egy utolsó séta a városban, Entebbében, utolsó vacsora és hát ki jön velünk szemben? A kinti guide főnöke és azért jött, hogy megkérdezze minden rendben van és hozott nekünk ajándékot, nem nagy dolgot, egy teát és egy kávét, végül jót beszélgettünk vagy félórát és nem tartotta a markát, hanem tényleg kíváncsi volt hogyan éreztünk magunkat és jó volt.

Tényleg jó volt, Uganda még az egyik utolsó „érintetlen” terület, mert sajnos a kínai útépítés a legszebb részeken megy, mivel pont ott találtak olajmezőt, nem is kicsit, akkora majdnem mint az egész Murchison Park, ahol fent állatok rohangálnak és „érintetlen” területek vannak. Ott voltunk, nem volt könnyű az odajutás, hiszen egy régi Nissan Patrol terepjáróval mentünk földúton, a fővárostól a Google Térkép szerint 5 óra, de hát ez nem igaz, volt vagy 8-10 óra is. Nem miattunk, csak egy gyors ebédre álltunk meg és egy gyors kávéra, közben megállás nélkül mentünk, nyilván szét lehetett volna hajtani a terepjárót, de a mi sofőrünk inkább a nyugodtabb vonalat képviselte, szerencsére. De ne szaladjak előre, leszállás a Turkish Airlines-szal gond nélkül ment Budapestről, Isztambul átszálással. Meg egy megállóval Ruandában, ez a repülő olyan mint a busz, több megállója van, de nem gond, mert ez nem fapados repülőjárat, van kaja, pia és a stewardesszek is kedvesek, lehet velük beszélgetni, sőt még ők akarnak beszélgetni. Fura is volt, mikor volt elég hely, elmentem egy hármas ülésbe az összes párna közé lefeküdni és mivel jött a leszállás, felébresztettek, aztán egy utaskisérő odaült mellém beszélgetni. Nem szoktak ennyire kedvesek lenni, de most azok voltak. Az odaúton egyetlen probléma volt, az isztambuli átszállás az rövidre volt szabva, de mi akartuk így, kicsit sietnünk kellett, kimaradt a kávé, de majd a gépen úgyis kapunk.

Az összes afrikai reptéren ha az ember leszáll, alapvető hiba az, hogy ne adjuk oda senkinek a bőröndöt csak annak aki értünk jött, mert pár dolláros áron szívesen elviszi jó pár ember az autóig a bőröndöt, de nem is ezzel van gond, hanem, hogy ha elszaladnak a bőrönddel, akkor bizony kellemetlenül kezdődik az utazás. Entebbei alvást választottuk, mert a repülőn éjjel 2-3 fele ért oda és gondoltuk nem tekerünk még 1 órát a fővárosba, Kampalába. El is mentünk egy Viktória-tó melletti kellemes szállodába, ahol a szokásos bejelentkezés közben kértünk még vizet, ez fontos momentum, mert Afrika nagyrészén bizony a csapból folyó víz az szennyezett lehet, ami azért gond, mert fél liter vízben nem lehet fogat mosni és még egész éjszaka kibírni. Kell víz tehát, kaptunk is.

Fontos szabály az éjszakai utazásnál, hogy ne ítélj elsőre, mert az éjszakai megérkezés, nálunk ez 2 + 8 óra volt, fáradtan és sötétben ad egy negatív hangulatot az egésznek, főleg ha a reptéren még befele az országba is átvizsgálás, stb. Tehát alapszabály, éjszakai megérkezésnél maradj inkább passzív és ne ítéld meg az országot, majd reggel ébredés után.

Szokásos szúnyoghálós alvás, rövid alvás mert 10-kor mi már mentünk, úton voltunk, aludni ráérünk majd otthon elvet képviselve, reggeli és rohanás le a tópartra, elvére ez a Viktória-tó olyan partja amit még nem láttunk. Érdekes volt, reggel már halpiac, meg a szokásos női alak, a fején táskával, ilyen szobrot hoztunk is Ruandából, mert nehéz ott az élet, nem csak a férfiaknak, a nőknek is.

Első programunk az Entebbe Botanikus Kert volt, nekem nagyon tetszett, elsőre egy focirajongó guide fogadott minket, nem néztem ki belőle azt a lelkesedést amivel később találkoztunk. Tulajdonképpen életem legjobb botanikus kertje volt, mert nincsenek kerítések, nincsenek tiltó táblák, csak és kizárólag a természet van és oda megy az ember ahova akar, azt fog meg amit akar és mindent meg lehet szagolni, illatozni, mert ott aztán vannak jó, nagyon jó, hihetetlenül különleges és aztán az ellenkezője illatok. Imádtam mikor az emberke bemászott a bozótba és hozott egy újabb illatot, szét is tört pár növényt, gyümölcsöt, elmorzsolt pár virágot és máris újabb illat. Még azt is tudta, hogy Bill Clinton járt a Botanikus Kert melletti szállodában és volt itt a kertben, az egész nagyon nagy területen van, persze a Viktória-tó mellett. Érdemes oda elmenni, mert nagyon nagy élmény lesz, nekem adott pár egyedi dolgot, cannonball-fruit vagy a pipa virág, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mintha egy színes pipát szívna az ember.

Ha a Botanikus Kertben vagy érdemes a helyi büfében enni egy samosát és inni egy sört, egészen kellemes hangulata van a dolognak, persze a tóban nincs fürdés, mert bőrbetegséget kaphatnak a külföldiek, a helyiek hozzászoktak. Megértük a víz hőmérsékletét és egy gyors fürdésre alkalmas lett volna, 24, de nem fürödtünk, helyette ettünk egy marha és vega samosát, 1-1 helyi sörrel és adtunk a focirajongó guide-nak és a saját guide-unknak egy-egy Balaton szeletet, mert mi szoktunk ajándékot vinni.

Nem aprózom el a posztot, indultunk tovább az állatkertbe, nyugodtan mondhatja bárki, hogy nem túl kreatív egy nagyutazótól, hogy állatkertbe megy, de mi célzottan mentünk. Méghozzá a rinocéroszokért, mert ott annyira közel jöttek, hogy meg lehetett simogatni, meg lehetett fogni a szarvukat, csak egy vastag kerítés választott el tőlük. Természetesen csomó más állat is van még amiért érdemes elmenni az alapvetően olcsó és kulturált állatkertbe.

Rhino Sanctuary az egyik legérdekesebb program volt, ez egy orrszarvú védelmi program, sajnos kihaltak Ugandában, de a világ többi részéről hoztak orrszarvúkat és visszatelepítették őket a vadonba, nos ott voltunk. Saját autóval a látogatóközpont után 10 perc és aztán jön a gyaloglás, nem volt sok, maximum 2-3 km, de az viszont a tűző napsütésben, ami azért elég kellemetlen ha nem viszünk vizet és hosszú ruhát. Már csak a kígyók miatt is ajánlatos hosszúnadrágban menni, mert még fekete mambákat is szoktat látni, részemről hosszú kabát, sapka és hosszúnadrág, más turisták nem tartották ezt be, de ez engem nem szokott érdekelni. A lényeg, hogy az orrszarvúk mindig egy meghatározott vonalban mennek, ha csak nem zavarja meg őket valami, mondjuk egy turista. Ezért max 10-12 fős csoportban, libasorban mentünk, csendben és cserkésztük be a vad orrszarvúkat, szerencsénk volt, két nővér és egy ugyancsak nőstény társuk elindult legelni, pedig nem kellett volna akkor ennyire aktívnak lenniük. Ez nagy élmény volt, hogy 5-10 méterre ott voltunk és láttuk ahogy legelnek, mennek és a természetben élnek. A parkőr persze felkészített minket arra, hogy mi történhet ha megzavarjuk, akkor fussunk be egy bokorba, esetleg egy fára másszunk fel, mert nem szeretnek átgyalogolni a bokron, fára meg végképp nem másznak, úgyhogy kvázi biztonságban vagyunk. Szerencsére nem zavartunk meg senkit, kígyóval sem találkoztunk, ez a 2-3 órás élmény meg olyan volt, amire itt a januári magyarországi hóesésben örömmel gondolok vissza.

További programunk volt még a Murchison Falls, amit mi terepjáróval közelítettünk meg egy egészen rossz úton, tulajdonképpen alig-alig bírtunk eljutni oda, volt mikor a terepjáró is küzdött. De nem csak autóval, hanem a Murchison Park felé vezető útról, hajóval is meg lehet közelíteni, ahol átkelhetünk a parkba, onnan indulnak vízesést néző hajók is. Az árak itt sem vészesek, de jobb ha többen megyünk, mert úgy olcsóbb. 43 méteres és 7 méter széles, amíg ki nem szélesíti a víz, mert már elsodort egy hidat, nagyon érdekes látni az egyik Viktória-Nílus mekkora tud lenni.

De az igazán nagy durranás a Murchison Park, ahova egy komppal kell átkelni, érkezési sorrendben, nekem nagyon tetszett ahogy átértünk a szavanna oldalra és hirtelen a Nílus másik oldalán találva magunkat érezhetően más lett a növényzet. Tényleg érdekes látni, nem olyan messze van pár hotel, akár a parton, akár attól beljebb. Mindegyik hotel nagyjából ugyanazt tudja, nincs internet, nincs tévé, csak a természet van, amiért érdemes felébredni akármilyen korán. Mi még sötétben ébredtünk és reggeliztünk kint a tornácon, közben jött fel a nap és láthatóak lettek az antilopok, akik inkább az emberek közé jönnek be, mint az oroszlánokhoz közelítsenek. Megértettem, hogy miért mondta előző este a recepciós, sötétben ne menjünk a medencébe fürödni, nos ezért, mert a sötétben találkozhatunk varacskos disznóval vagy antilopokkal és ezek bizony vad állatok, el fognak ütni, taposni ha keresztezzük az útjukat. A hotel maga szerény volt, nem volt túl sok fény a szobában, este nem tudtunk olvasgatni, mint mondtam tévé nem volt, úgyhogy maradt az alvás, ránk fért. Az udvaron „sausage tree”, ami alatt nem ajánlatos elaludni mert a szalámi méretű „gyümölcse” a fának rendkívül veszélyes ha ránk esik. A medence jóval odébb de nagyon szép volt, de itt nem is ez a lényeg, hanem maga a kilátás, a Nílus és a naplemente, nos az felejthetetlen, bent voltunk a természetben.

Reggeli után elindultunk és game drive-nak nevezik amikor autóból nézzük az állatokat, gyakorlatilag varacskos disznó, hiéna, antilopok százai, elefánt, zsiráf, orrszarvú és bölény, oroszlánt nem láttuk, de ha kicsit kitartóbbak vagyunk akkor bizony az is összejött volna. Elmentünk a reptér mellett, mert a Murchison Parknak van egy kis reptere és ha valaki megengedheti magának, akkor Entebbéből ide lehet repülni 1 óra alatt, nem kell naphosszat autózni. Nekem a varacskos disznók tetszettek legjobban, meg a sok száz antilop ami egy tisztáson pihent éppen. Ez volt az igazi szafari számomra, ez nem a szokásos kenyai ahol az út közepén fekszenek az oroszlánok vagy a ruandai ahol sajnos olyan magas a növényzet, hogy távcsővel kellett keresni az állatokat. Itt kellően közel voltak, de mégis érezhető volt a tér, a szavannai tér, amikor nem veszik el az állatok vadsága.

A reptér olyan amilyen, szokásos dupla-dupla ellenőrzés, de aki Afrikába utazik megszokhatta, hogy a reptéren belépésnél, aztán ellenőrzésnél és még a repülőre felszállás előtt is komplett ellenőrzés, minimum. Madagaszkáron még a kifutópályán a repülőre felvezető lépcsők előtt is volt egy utolsó ellenőrzés, ezeknek én örülök, a tapasztalt utazó gyorsan át tud ezeken lépni mert készülni kell rá.

Utolsó este egyet sétáltunk Entebbében a Viktória-tó partján, gondoltuk körbenézünk, egyszer csak dudál egy autó, nem értettük miért és aztán kiugrik belőle egy kis emberke, persze fekete és nagy örömmel köszönt minket. Valahogy éreztük ez nem így kéne legyen, már-már majdnem elkezdük lerázni és a kinti utazási iroda főnöke volt, aki csak meg akart minket látogatni, hogy vagyunk és milyen volt az utazás, egyéni szervezés volt mint mondtam.  Beszélgettünk egy félórát, adott névjegyet és hozott nekünk ajándékot, amit simán át tudtunk hozni a reptéren, kávét és teát, meg némi csokit. Kellemes meglepetés volt, mert erre nem számítottunk.

A teljesség igénye nélküli fotóalbumom: http://bit.ly/Uganda2018P

Mit lehet még Ugandában csinálni?

  • Fára mászó oroszlánokat nézni a Queen Elizabeth National Parkban
  • Nílus forrását meglátogatni Jinja-ban
  • Murchison Parkban további állatokat keresni
  • Hajózni a Níluson

Ide biztosan vissza fogok menni!

Uganda fényképalbum

Ha valaki meg akarja nézni az ugandai utazásomról szóló fényképalbumot akkor ide kattintva megteheti:

http://bit.ly/Uganda2018P

Természetesen beszámolót is írok hamarosan!

Pakolási lista, avagy mit vigyünk magunkkal egy utazásra

A teljesség igénye nélkül, folyamatosan frissítem a listát, egy kezdő pakolási lista:

 

Tisztálkodás:

Fogkefe

Fogkrém

Fogselyem

Parfüm

Nivea ill. bármi krém, ami kézre, testre jó

Virostop, ez egy olyan szer amit ha a szádba befújsz akkor „nem nyalhatsz be semmit”, tehát megvéd a fertőzések ellen

Tusfürdő

Szappan

Fültisztító

Papírzsebkendő

Papucs

Kisméretű törölköző

Kézfertőtlenítő

Nedves papírtörlő

Gyógyszer

 

Ruházat

Rövidnadrág

Fürdőnadrág

Zokni

Alsónadrág

Kardigán

Farmer

Pólók

Ing

Cipő

Pizsama

Papucs

Esőkabát

Őv

Fényvédő öltözék lásd: https://elmenyturista.hu/mit-csinal-az-utazo-ha-nem-utazhat-felkeszul/

 

Egyéb

Pénz

Útlevél

Oltási könyv

Pénztárca, nekem több pénztárcám van, átlagosan 2-3 amit elviszek, mert egyikben a sok pénz, másikban a helyi pénz és van amikor a harmadikban kisebb mennyiségű pénz található és mindig azt veszem elő, amit éppen kell.

Fényképező

Töltő

Memóriakártya

Névkártya

Biztostás

Szatyor, ha kifogynál a helyből

Hosszabbító, Aliexpress és eBay-en lehet kapni nagyon olcsó utazós hosszabbítókat

Fényképező akkumulátor

Megfelelő konnektor a falba, mindig tájékozódj az adott országban milyen konnektor van, erre készült már weboldal is, amit itt tudsz megnézni https://www.power-plugs-sockets.com

Bankkártya

Könyv vagy bármi olvasnivaló

Utikönyv

 

Nagyon fontos, hogy mindig az adott országnak megfelelően pakolj, ha meleg van akkor úgy, ha hideg akkor úgy, bármikor be lehet írni a Googleba, hogy „Morocco august weather” és innen tudsz tájékozódni az átlaghőmérsékletekről. Persze bármikor jöhet egy hideg időszak, ezért ne csak rövidnadrágot vigyél, hanem valami meleget is, ez már csak a repülőre is kellhet, mert van olyan járat ahol meleg van és van ahol meg jéghideget nyomnak. Legyél felkészült!

Továbbá a pakolás attól is függ, hogy milyen bőröndöt viszel, csak kézipoggyászt vagy feladósat. A kézibe minden utazó tudja, csak 100ml folyadékot lehet felvenni, de ez csak 1db üvegcsére vonatkozik, ha több üvegcsét viszel, pl. kézfertőtlenítő, orrcsepp, szemcsepp stb, akkor darabonként 100ml-ert néznek. Bár ez nem mindenhol van így, ebben az esetben meg legyél ügyes és a kabátodba berakod az orrcseppet, a szemcseppet a táskádba és a bőröndben meg benne hagyod a kézfertőtlenítőt. Így nem szoktak sehol sem kötekedni.

Az utazás drága?! Tippek az olcsó utazáshoz!

Az utazás vajon drága vagy olcsó? Ez nézőpont kérdése, van akinek egy 200 ezer Forintos repülőjegy is sok, van akinek nem. Nem akarom meghúzni a vonalat a drága és az olcsó között, inkább leírom, hogyan lehet „olcsó” egy utazás:

  • Időben el kell dönteni, ha tudod, hogy van pénzed és időd utazni, akkor dolgozz előre! Ne hagyj az utolsó pillanatra mindent, mert akkor drágább döntéseket hozol. Elfogynak az olcsóbb hotelszobák, elfogynak a repülőjegyek és minden ami csak kell ahhoz, hogy olcsó utad legyen!
  • Ne bízz a gyűjtőoldalaknak, vannak olyan oldalak amik az összes hotelszobát/repülőjegyet/tranzitot megnézik helyetted és ajánlanak. Nos ezek az oldalak csak azokat ajánlják amihez érdekük fűződik, vagyis ha az X hotelszoba ajánlásából származik pénzbeli előnyük. Nem érdekli őket, hogy Neked olcsóbb legyen, az a lényeg, hogy nekik jó legyen. Ezért ezeket az oldalakat csak tájékozódásra használd, ha látsz egy hotelt ne legyél rest, hogy kikeresd Googleból közvetlen és nézd meg az árakat vagy ellenőrizz rá a booking.com -on vagy a hotels.com -on.
  • Ugyanígy a repülőjegyekkel kapcsolatban se bízz a gyűjtőoldalakban, itt is keresd ki az adott légitársaság weboldalát és nézd meg mit ajánlanak, ne legyél rest regisztrálni és megnézni, hogy belépés után mit ajánlanak.
  • Gyűjtsd a kilométereket a repülőtársaságnál, lehet, hogy sosem fogsz kapni egy első osztályt mert nem jön össze annyi pontod, de az biztos, hogy egy elsőbbségi (priority) szintet könnyen el tudsz érni.
  • Gyűjtsd a hoteloldalaknál is az éjszakákat, én az utóbbi években a hotels.com -on legalább 15 vendégéjszakát gyűjtöttem be „ingyenesen”, aminél valójában persze az előző 10 éjszaka átlagárát kapom meg. Nyugodtan lehet kritizálni engem ezért, de a hotels.com és a booking.com -okat összehasonlítva az utóbbi picit olcsóbb, de én akkor is a hotels.com -ot választom mert pár ezer Forinttal több és megkapom a 11. éjszakát. Ha máshogy nem fogd fel előtakarékosságnak.
  • Nézegesd a Tripadvisor és egyéb oldalakat a vélemények után, mert lehet, hogy egy olcsóbb szobát sikerült szerezned, de az is lehet, hogy klasszisokkal rosszabb mint egy drágább és így átverve érzed magad. Ezeken az oldalakon csak azon véleményeknek szabad hinned, akik bizony már jó pár hozzászólást írtak, nem pedig ez az első hozzászólásuk.
  • Hagyd ki az utazási irodákat, ők a legdrágábbak, gondolkodjunk kicsit, az itthoni iroda minimum  10%-15%-ot rak az árra, egy kinti iroda ugyancsak 10%-15%-ot, ez már a harmada az árnak és akkor még nem is jutott az utazásra a pénzedből. Valóban kényelmesebb, hogy megcsinálnak helyetted mindent és Neked nem kell szervezkedni, bankkártyával fizetni a neten, kinyomtatni a repülőjegyet és sorolhatnám. Ez nagyon kényelmes, viszont drága is!
  • Hagyd ki az utazási irodákat 2! Biztos vagyok benne, hogy ők nem olyan programokat szerveznek amik 100%-ban tetszenek majd és felesleges programokra kifizetni a pénzedet, na az az igazán drága!
  • Keress kapcsolatokat, bizony, ez egy olyan iparág, hogy ha már ismersz egy idegenvezetőt, akkor ők ismernek továbbiakat és így megtalálhatod a megfelelő kapcsolatot. Segíteni fognak, hidd el, nem mindegyik fog pénzt kérni a segítségért és erre majd emlékezz, ha vissza kell adni.
  • Keress kapcsolatokat külföldön, a külföldi országban található idegenvezetőket is jelöld be facebookon, ők is segíteni fognak ha bármit kell szervezni és ne feledd ilyenkor, ha egyből őket keresed meg akkor máris 1-2 utazási irodát kikerültél, olcsóbb lesz!
  • Döntsd el mennyit akarsz költeni egy utazásra, annál nincs drágább mikor állandóan növekedik a keret és újabb és újabb összegeket kell bedobnod.
  • Lehet, hogy drágább a szoba kicsit, de van benne reggeli! Mérlegeld, hogy Neked a kényelem a fontos vagy az olcsóság. Nincs annál rosszabb mint amikor még a reggelit is be kell szerezned és azután kell futkosnod, főleg olyan országban ami este sötétben még veszélyes is.
  • Csipegess vacsorára! Nekem Japán volt olyan, hogy mindig annyira későig foglaltuk el magunkat, hogy már kimaradt a vacsora és nem volt idő rá. De semmi gond, mert mondjuk egy 7elevenben annyiféle és olcsó kaja volt, hogy hazafele mindig egy fél szatyor kaját vittünk és a szállodában csipegettünk, pl. leértékelt sushi tál, mert másnap már nem forgalmazhatták. Nagyon sok mindent meg lehet így kóstolni és lehet többet lát az ember, mintha megint leültünk volna egy tésztalevesre.
  • Last-minute? Jó lehet, de nagyon olvasd el, hogy mit is veszel, mert nehogy valami olyat vásárolj ami később nem tetszik már annyira.
  • Szerezz be mindent Te magad! Mondtam már, hogy a repülőjegyet és a hotelt meg tudod venni, nade itt nincs vége, ha autót akarsz bérelni vagy biztosítást kötni, akkor azt se csináld utazási irodákon keresztül! Meg tudod venni a neten, de még a helyi bérleteket is vagy közlekedési eszközökre a lehetőség is működik. Majdnem mindenhol van 24-72 órás bérlet, ami még múzeumokra is jó. De ha már szóba került Japán, akkor csak külföldieknek van egy bérlet, ami minden közlekedési eszközre érvényes, de ezt csak külföldről tudod megvenni.
  • Közlekedésről jut eszembe, lehet, hogy a belvárostól 6 kilométerre olcsóbb a szállás de be is kell jutnod oda, ezért próbálj tájékozódni a neten, hogy melyik az olcsóbb, a hotel + közlekedés, vagy a belvárosban egy drágább hotel, ahonnan sétával eléred az összes látnivalót. Puszta józan ész!
  • Ha utazol akkor gondolkodj! Nagyon fontos, sokszor látom, hogy fapados repülőkön az emberek ész nélkül veszik a kaját, italokat? Most komoly? Spórólunk az utazáson, a hotelen és mindenen, erre meg a fapados repülőkön meg ész nélkül vesszük a kaját. Nem egyszer voltam utazáson ahol sajnálták a normális étterem vacsorára a pénzt (vagy nem volt nekik erre már pénzük), de aztán a repülőn megittak 3db kávét és 2db szendvicset?! Gondolkodjunk!
  • A víz, ez állandó kérdés hogyan lehet olcsó vizet venni. Mindenki mindenfélét ír, hogy a reptéren az újságosnál és az alsó sorban, vagy vigyen az ember üres pet palackot és majd a wc-be megtölti… előbbire azt tudom mondani, tökmindegy hol van az olcsó víz, keresd meg és nézd meg az árát, utóbbira meg azt tudom mondani, hogy aki azokban a mocskos wc-ben tölt a pet palackba folyóvizet, az lehet drágább lesz, mert elkap valamit. Vagy aki ezt írja az még nem volt mondjuk egy kathmandu-i reptéren a wc-ben, de még a pesti reptéren sem túl tiszta a wc. Én úgy gondolom inkább költsek a vízre 1 euróval többet, de legalább egészségesen térek haza és nem kell a gyógyszerre költenem, ez utóbbi meg elég drága, főleg külföldön.

A bejegyzés folyamatosan frissül, ahogy éppen eszembe jutnak a tippek. [2018.11.23.]

Miről szól ez a blog?

Nagyon egyszerű válaszolnom erre a saját magam által feltett kérdésre: az utazásaimról, többnyire! Nem tematikus blog, nem fogok leragadni egy országnál, városnál, ami kiugrik a fejemből azt fogom leírni. Ez nem reklám (de ha az lesz majd jelzem), ez a valóság, nem reklámozok egyetlen légitársaságot vagy utazási irodát, ez csak magamról szól és arról, hogy kell utazni, mert utazni jó, de ugyanakkor oda is kell figyelni!

Merre jártam? Minden földrészen többször is, nem fogok leírni egy listát, hogy hol, mert nem akarok senkivel versenyezni! Nagyon sokat utazok, átlagosan 2 havonta, nagyon sok országnál járok. A gondolataim fognak szerepelni ebben a blogban, már régóta le akarom írni, eljött hát az idő.

Newer posts »

© 2023 Élményturista

Theme by Anders NorenUp ↑