A Tigrisfészek – Bhután

Nekem Bhután egy olyan ország, amit több bejegyzésben fogok leírni és nem a klasszikus módon. Már mindenki, de mindenki leírta, hogy bruttó nemzeti boldogság, buddhizmus és elzárt ország. Nekem Bhután egy álom inkább, nem voltak előzetes elvárásaim úgy látogattam meg ezt az országot. Sosem szoktam túlontúl felkészülni az országokból, mert nem akarom, hogy egy-egy utazási blogger, vagy újságíró befolyásoljon. Ez olyan mint a mozifilmeknél, nem akarom előre tudni, hogy az adott újságírónak mennyire tetszett. Az az Ő véleménye és ne rontsa el a kedvemet.

Szóval nem voltak elvárásaim, nekem Bhután Ázsia Svájca, egységes házak, mindenhonnan jön valami tartalom és kedves emberek. De ezt majd egy másik bejegyzésben, el fogom darabolni a Bhutáni beszámolómat.

A Tigrisfészek Kolostor, Taktsang kolostor, fent a hegyen, az első benyomásom az volt, gyönyörű, érdekes, ezért érdemes volt idejönni. A történetéből három információt szeretnék megosztani, Guru Rinpoche egy tigris hátán ugrált a Himalájában és ez volt az egyik, ahol földet ért. A másik, hogy leégett jó pár évvel ezelőtt, egy macska véletlenül felgyújtotta. A macskának a farka meggyulladt vélhetően gyertya vagy füstölő által és körbeszaladt ijedtében. Ezzel az eredeti kolostornak annyi volt, újjáépítették és továbbra is gyönyörű. A harmadik, hogy az aktuális király, a K5 is felgyalogol, nincsen lanovka, helikopter, vagy bármi egyéb, gyaloglás van. Az első harmadban lóval fel lehet menni, 10-20 dolláros áron, de aztán menni kell. Könyvajánlóként Valcsicsák Zoltán Álmomban Bhutánban ébredtem könyvét ajánlom, aki részletesen, fenéket részletesen, nagyon részletesen bele akar merülni Bhutánba: https://www.facebook.com/bhutankonyv/

Az út felfele

A kolostornak pont az elérhetetlensége miatt van egy titokzatossága is, szinte minden Bhutánba látogató feljut, van aki feladja félúton az étteremnél, de ha csak nincs komolyabb egészségügyi bajod, akkor menj, ki fogod bírni, szép lassan lehet felmenni, vannak vízszintes szakaszok is. Továbbá az út nem unalmas, mindig van valami tartalom, pl. olyan kő amin látszik Buddha lábnyoma, források, kutyák de még az sétáló-társak is érdekesek. Kedvesek, beszélgetnek, honnan jöttünk, stb. Mi az első harmadát lóval tettük meg, mert ugyan nincs semmi egészségügyi bajunk, de már túlvoltunk jó pár napon Bhutánban és fáradtak voltunk. Elöl ment a kísérő, fogta a lovat és mentünk felfele. Mindenhéten van valami baleset lovakkal is, előttünk lévő héten 2 turista beesett a szakadékba egy-egy lóval. A lovak megcsúsztak és ennyi volt, nos vállaltuk a kockázatot, ha formában vagyunk akkor bizony felrohanunk kétszer is egy-egy vulkánra, mint a Húsvét-szigeten, de most nem voltunk formában.

Lovakkal megálltunk vizet inni, meg pihenni, szóval érdekes volt, nekem leginkább, mert régen nem lovagoltam és pont Bhutánban kezdtem újra. Fontos ilyenkor, hogy ne vigyünk magunkkal semmi olyat ami nem kellene, nyugodtan lent lehet hagyni az autóban, tulajdonképpen víz, fényképező és müzli-szelet. Meg kabát, mert kabát nélkül nem engednek be a kolostorba fent!

Felfele vannak források, amik nagyon hívogatóak, de nyugati turistának nem szabad belőle inni, mert nem tiszta, ha egy-két kutya elkísér az úton, akkor megérted többek között miért, mert imádnak a kutyák a hegyi forrásvízben megmártózni, azt a vizet meg nem kellene meginni.

Harmad úton leszálltunk a lóról, kicsit fényképeztünk, mert hát akkor már kezdte megmutatni a kolostor a szépségeit. Ilyenkor az ember örült, hogy na mindjárt ott is vagyunk, de valójában még a neheze most jön. A kolostor 3000 méter felett van, ahol már azért egy két nem gyakorlott ill. fitt turistának gondot okoz. Nekem is gondot okozott, mentünk párszáz métert felfele és a szívem majd kiesett, nem kaptam levegőt, szóval tényleg ritkább a levegő. Ismétlem Húsvét-szigeten semmi ilyen gond nem volt, szóval oda kell figyelni erre, ne rohanjatok, szépen lassan, nyugodtan.

Van egy két kisebb kolostor felfele, az út beszélgetéssel teli volt, fényképezéssel és várakozással. Várakozással, hiszen a buddhizmus történetében Guru Rinpoche az egyik leghíresebb személy.

Felértünk, vízszintesen megyünk, ott van a kolostor, már csak oda kell sétálni. Nos, nem 🙂 Az egyik legjobb hely ahonnan fényképezni lehet, az pont, hogy lefele és felfele 700 lépcső, vagyis mentünk felfele 8 kilométert, aztán még majd lesz 700 lépcső. De ez olyan lépcső ami nem ugyanolyan magas, néhol csúszós is. Figyelni kell, de tényleg, főleg azért mert ha a lépcsőn majdnem leértünk, ott van egy szép vízesés, de sietni kell kicsit – vagy vállalni a kockázatot – mert jöhetnek vele szikladarabok. Az meg fájdalmas tud lenni.

A kolostor

Ott vagyunk, menjünk nézzük, izgalmas, mert végre közben pihenhetünk is! Előtte minden elektronikus eszközt el kell zárni, ingyen van az értékmegőrző, Tényleg nem lehet bent fényképezni, én bevallom megpróbáltam, hogy a fényképezőt látványos elzártam, de a telefon “véletlenül” a zsebemben maradt, elvégre azzal is lehet képeket készíteni. De amikor belépünk a kolostorba, akkor motozás van és rájöttek, de semmi gond, leraktam és mehetünk befele.

Nagy mázlim volt, hogy vittem magammal esőkabátot, mert különben útitársam kabátjára kellett volna várnom, miután ők végigjárták a kolostort. Mert kabát nélkül tiszteletlenség lenne bemenni, ezért akármennyire is izzadt volt a pólóm, felhúztam az esőkabátot és bementem.

A kolostor gyönyörű, a maga zegzugos valójában titokzatos és mindenhol van valami tartalom megint, ez a szoba az ahol Guru Rinpoche meditált, ez a terem az ahol a fiatalokat tanítják. Itt vonulnak el, szóval érdekes. Képekkel nem tudok szolgálni, a helynek van egy érdekes kisugárzása. Ez nem csak azért van mert nehezen megközelíthető, hanem tényleg, jó ott lenni ahol a buddhizmus egyik legfontosabb személye járt vagy alapította. Ezen a helyen állítólag – nyilván csak a beavatottak ismerhetik – olyan terma volt elrejtve, amit Guru Rinpoche hagyott a jövőnek, amit majd a megfelelő időben, a megfelelő helyen megtalálnak és használják az emberiség érdekében.

Van is olyan terme a kolostornak, sőt szintje, ahova a hétköznapi turisták nem mehetnek, talán a szerzetesek igen, de nem lepődnék meg, hogy ha csak a vezető főpapok és a király mehet csak be. Ha megnézitek a kolostor szintjeit, akkor ahol Guru Rinpoche szobája volt, felette van még 1-2 szint. De nem csak ezt találjuk, hanem az egy évben egyszer megnyitott meditációs barlangot is, ahol ugyancsak Guru Rinpoche vonult el.  Mi nem akkor voltunk ott, sajnos nem láttuk, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben még fogok ott járni.

Bent megy a szokásos sürgés forgás, állandóan 3 szerzetes lakik itt, akiknek van áramuk és vizük is, szóval elég “luxus” körülmények között vannak. Sőt, lefele ahogy mentünk, egy két utazó még azt is kérdezte van-e térerő, persze volt fent, de kit érdekel? Minket nem érdekelt, mert nem telefonálni mentünk fel. Fent a termekben megy a szokásos füstölő és mécses tisztogatás, gee, vagy ghee-vel szöszmötölés. Szóval szokásos kolostori teendőket láthatunk, elmesélik a történeteket, amiket ott kell hallani, autentikus környezetben.

Lefele út

Mi kockáztattunk, mert augusztusban voltunk és akkor lehetett volna akkor eső, hogy nem jutottunk volna fel. Visszafele út érdekes módon mindenkinek csendben telt, mintha “kicsit elvonult” volna fejben, egy kutya is mellénk szegődött. El is neveztem Bélának, bhutáni kisérőinknek nagyon tetszett ez a név, Béla. Meg is tanulták, Bhutánban a magyar nyelvet nagyon könnyen meg tudják tanulni, 1-2x kimondatják velünk és már tudják is.

Szerencsénk volt, megint, mert visszafele az autótól 1 kilométerre ért minket az eső, de csak egy gyengébb zápor, örültünk is neki, mert egyből csúszós lett minden.

Azon a napon 17 kilométert mentünk és 175 emeletet, az iPhone beépített alkalmazása szerint, nem volt egyszerű, de megérte és legközelebb is meg fogja érni.

Lefele út – az étterem

Lefele mint említettem van egy étterem, itt általában egy késői ebédre mindenki megáll, már csak azért is mert a bhutáni napidíjban benne van az étkezés is. Az útitársam aludt egy félórát, addig én ettem egy lencselevest, nekem ez nagyon bejött Bhutánban. Ittam egy sört, mert a külföldieknek ez is lehet és hát vásároltam. Bementem az étterem melletti kis ajándékboltban és az eladó megígérte, ami ott van, az lent Paroban nincs. Igaza volt, amit ott vettem, azt sehol máshol nem láttam, aminek a legkülönlegesebb darabja egy gyémántjogar (vajra):

Bhutan

Vajra

Vásárlás közben jól elbeszélgettem az eladóval, voltak sípok? trombiták? kürtök? emberi sípcsontból,  falloszok minden mennyiségben és malák. Ott fent egy kicsit drágább minden, de ez nem érdekelt, mert mégis csak a Tigrisfészektől vannak a dolgok és hittem az eladónak, máshol sehol nem volt ilyesmi.

Én hagytam a kolostorban helyi pénzben felajánlást, továbbá mikor visszaértünk az autóhoz vettem egy-két ajándéktárgyat, ezzel is támogatva a helyi gazdaságot.

Tashi Delek!

A képeim, nem csak a Tigrisfészekről: http://bit.ly/BhutanPeter