Amikor elindultam Ugandába és megosztottam a Facebookon, páran azt mondták bátor vagyok, hogy ilyen helyre megyek. Valóban az vagyok, de ez nem olyan hely, ez egy nyugodt ország, ahol kedves emberek vannak, nem érzem a lehúzást és a turistát nem bankautomatának nézik. Annyira nem, hogy az út saját szervezésű volt, nyilván ilyenkor 1-2 utazási iroda, 1-2 guide azért segít ennek a megszervezésében és megvalósításában, de az utolsó nap este még egy utolsó séta a városban, Entebbében, utolsó vacsora és hát ki jön velünk szemben? A kinti guide főnöke és azért jött, hogy megkérdezze minden rendben van és hozott nekünk ajándékot, nem nagy dolgot, egy teát és egy kávét, végül jót beszélgettünk vagy félórát és nem tartotta a markát, hanem tényleg kíváncsi volt hogyan éreztünk magunkat és jó volt.

Tényleg jó volt, Uganda még az egyik utolsó „érintetlen” terület, mert sajnos a kínai útépítés a legszebb részeken megy, mivel pont ott találtak olajmezőt, nem is kicsit, akkora majdnem mint az egész Murchison Park, ahol fent állatok rohangálnak és „érintetlen” területek vannak. Ott voltunk, nem volt könnyű az odajutás, hiszen egy régi Nissan Patrol terepjáróval mentünk földúton, a fővárostól a Google Térkép szerint 5 óra, de hát ez nem igaz, volt vagy 8-10 óra is. Nem miattunk, csak egy gyors ebédre álltunk meg és egy gyors kávéra, közben megállás nélkül mentünk, nyilván szét lehetett volna hajtani a terepjárót, de a mi sofőrünk inkább a nyugodtabb vonalat képviselte, szerencsére. De ne szaladjak előre, leszállás a Turkish Airlines-szal gond nélkül ment Budapestről, Isztambul átszálással. Meg egy megállóval Ruandában, ez a repülő olyan mint a busz, több megállója van, de nem gond, mert ez nem fapados repülőjárat, van kaja, pia és a stewardesszek is kedvesek, lehet velük beszélgetni, sőt még ők akarnak beszélgetni. Fura is volt, mikor volt elég hely, elmentem egy hármas ülésbe az összes párna közé lefeküdni és mivel jött a leszállás, felébresztettek, aztán egy utaskisérő odaült mellém beszélgetni. Nem szoktak ennyire kedvesek lenni, de most azok voltak. Az odaúton egyetlen probléma volt, az isztambuli átszállás az rövidre volt szabva, de mi akartuk így, kicsit sietnünk kellett, kimaradt a kávé, de majd a gépen úgyis kapunk.

Az összes afrikai reptéren ha az ember leszáll, alapvető hiba az, hogy ne adjuk oda senkinek a bőröndöt csak annak aki értünk jött, mert pár dolláros áron szívesen elviszi jó pár ember az autóig a bőröndöt, de nem is ezzel van gond, hanem, hogy ha elszaladnak a bőrönddel, akkor bizony kellemetlenül kezdődik az utazás. Entebbei alvást választottuk, mert a repülőn éjjel 2-3 fele ért oda és gondoltuk nem tekerünk még 1 órát a fővárosba, Kampalába. El is mentünk egy Viktória-tó melletti kellemes szállodába, ahol a szokásos bejelentkezés közben kértünk még vizet, ez fontos momentum, mert Afrika nagyrészén bizony a csapból folyó víz az szennyezett lehet, ami azért gond, mert fél liter vízben nem lehet fogat mosni és még egész éjszaka kibírni. Kell víz tehát, kaptunk is.

Fontos szabály az éjszakai utazásnál, hogy ne ítélj elsőre, mert az éjszakai megérkezés, nálunk ez 2 + 8 óra volt, fáradtan és sötétben ad egy negatív hangulatot az egésznek, főleg ha a reptéren még befele az országba is átvizsgálás, stb. Tehát alapszabály, éjszakai megérkezésnél maradj inkább passzív és ne ítéld meg az országot, majd reggel ébredés után.

Szokásos szúnyoghálós alvás, rövid alvás mert 10-kor mi már mentünk, úton voltunk, aludni ráérünk majd otthon elvet képviselve, reggeli és rohanás le a tópartra, elvére ez a Viktória-tó olyan partja amit még nem láttunk. Érdekes volt, reggel már halpiac, meg a szokásos női alak, a fején táskával, ilyen szobrot hoztunk is Ruandából, mert nehéz ott az élet, nem csak a férfiaknak, a nőknek is.

Első programunk az Entebbe Botanikus Kert volt, nekem nagyon tetszett, elsőre egy focirajongó guide fogadott minket, nem néztem ki belőle azt a lelkesedést amivel később találkoztunk. Tulajdonképpen életem legjobb botanikus kertje volt, mert nincsenek kerítések, nincsenek tiltó táblák, csak és kizárólag a természet van és oda megy az ember ahova akar, azt fog meg amit akar és mindent meg lehet szagolni, illatozni, mert ott aztán vannak jó, nagyon jó, hihetetlenül különleges és aztán az ellenkezője illatok. Imádtam mikor az emberke bemászott a bozótba és hozott egy újabb illatot, szét is tört pár növényt, gyümölcsöt, elmorzsolt pár virágot és máris újabb illat. Még azt is tudta, hogy Bill Clinton járt a Botanikus Kert melletti szállodában és volt itt a kertben, az egész nagyon nagy területen van, persze a Viktória-tó mellett. Érdemes oda elmenni, mert nagyon nagy élmény lesz, nekem adott pár egyedi dolgot, cannonball-fruit vagy a pipa virág, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mintha egy színes pipát szívna az ember.

Ha a Botanikus Kertben vagy érdemes a helyi büfében enni egy samosát és inni egy sört, egészen kellemes hangulata van a dolognak, persze a tóban nincs fürdés, mert bőrbetegséget kaphatnak a külföldiek, a helyiek hozzászoktak. Megértük a víz hőmérsékletét és egy gyors fürdésre alkalmas lett volna, 24, de nem fürödtünk, helyette ettünk egy marha és vega samosát, 1-1 helyi sörrel és adtunk a focirajongó guide-nak és a saját guide-unknak egy-egy Balaton szeletet, mert mi szoktunk ajándékot vinni.

Nem aprózom el a posztot, indultunk tovább az állatkertbe, nyugodtan mondhatja bárki, hogy nem túl kreatív egy nagyutazótól, hogy állatkertbe megy, de mi célzottan mentünk. Méghozzá a rinocéroszokért, mert ott annyira közel jöttek, hogy meg lehetett simogatni, meg lehetett fogni a szarvukat, csak egy vastag kerítés választott el tőlük. Természetesen csomó más állat is van még amiért érdemes elmenni az alapvetően olcsó és kulturált állatkertbe.

Rhino Sanctuary az egyik legérdekesebb program volt, ez egy orrszarvú védelmi program, sajnos kihaltak Ugandában, de a világ többi részéről hoztak orrszarvúkat és visszatelepítették őket a vadonba, nos ott voltunk. Saját autóval a látogatóközpont után 10 perc és aztán jön a gyaloglás, nem volt sok, maximum 2-3 km, de az viszont a tűző napsütésben, ami azért elég kellemetlen ha nem viszünk vizet és hosszú ruhát. Már csak a kígyók miatt is ajánlatos hosszúnadrágban menni, mert még fekete mambákat is szoktat látni, részemről hosszú kabát, sapka és hosszúnadrág, más turisták nem tartották ezt be, de ez engem nem szokott érdekelni. A lényeg, hogy az orrszarvúk mindig egy meghatározott vonalban mennek, ha csak nem zavarja meg őket valami, mondjuk egy turista. Ezért max 10-12 fős csoportban, libasorban mentünk, csendben és cserkésztük be a vad orrszarvúkat, szerencsénk volt, két nővér és egy ugyancsak nőstény társuk elindult legelni, pedig nem kellett volna akkor ennyire aktívnak lenniük. Ez nagy élmény volt, hogy 5-10 méterre ott voltunk és láttuk ahogy legelnek, mennek és a természetben élnek. A parkőr persze felkészített minket arra, hogy mi történhet ha megzavarjuk, akkor fussunk be egy bokorba, esetleg egy fára másszunk fel, mert nem szeretnek átgyalogolni a bokron, fára meg végképp nem másznak, úgyhogy kvázi biztonságban vagyunk. Szerencsére nem zavartunk meg senkit, kígyóval sem találkoztunk, ez a 2-3 órás élmény meg olyan volt, amire itt a januári magyarországi hóesésben örömmel gondolok vissza.

További programunk volt még a Murchison Falls, amit mi terepjáróval közelítettünk meg egy egészen rossz úton, tulajdonképpen alig-alig bírtunk eljutni oda, volt mikor a terepjáró is küzdött. De nem csak autóval, hanem a Murchison Park felé vezető útról, hajóval is meg lehet közelíteni, ahol átkelhetünk a parkba, onnan indulnak vízesést néző hajók is. Az árak itt sem vészesek, de jobb ha többen megyünk, mert úgy olcsóbb. 43 méteres és 7 méter széles, amíg ki nem szélesíti a víz, mert már elsodort egy hidat, nagyon érdekes látni az egyik Viktória-Nílus mekkora tud lenni.

De az igazán nagy durranás a Murchison Park, ahova egy komppal kell átkelni, érkezési sorrendben, nekem nagyon tetszett ahogy átértünk a szavanna oldalra és hirtelen a Nílus másik oldalán találva magunkat érezhetően más lett a növényzet. Tényleg érdekes látni, nem olyan messze van pár hotel, akár a parton, akár attól beljebb. Mindegyik hotel nagyjából ugyanazt tudja, nincs internet, nincs tévé, csak a természet van, amiért érdemes felébredni akármilyen korán. Mi még sötétben ébredtünk és reggeliztünk kint a tornácon, közben jött fel a nap és láthatóak lettek az antilopok, akik inkább az emberek közé jönnek be, mint az oroszlánokhoz közelítsenek. Megértettem, hogy miért mondta előző este a recepciós, sötétben ne menjünk a medencébe fürödni, nos ezért, mert a sötétben találkozhatunk varacskos disznóval vagy antilopokkal és ezek bizony vad állatok, el fognak ütni, taposni ha keresztezzük az útjukat. A hotel maga szerény volt, nem volt túl sok fény a szobában, este nem tudtunk olvasgatni, mint mondtam tévé nem volt, úgyhogy maradt az alvás, ránk fért. Az udvaron „sausage tree”, ami alatt nem ajánlatos elaludni mert a szalámi méretű „gyümölcse” a fának rendkívül veszélyes ha ránk esik. A medence jóval odébb de nagyon szép volt, de itt nem is ez a lényeg, hanem maga a kilátás, a Nílus és a naplemente, nos az felejthetetlen, bent voltunk a természetben.

Reggeli után elindultunk és game drive-nak nevezik amikor autóból nézzük az állatokat, gyakorlatilag varacskos disznó, hiéna, antilopok százai, elefánt, zsiráf, orrszarvú és bölény, oroszlánt nem láttuk, de ha kicsit kitartóbbak vagyunk akkor bizony az is összejött volna. Elmentünk a reptér mellett, mert a Murchison Parknak van egy kis reptere és ha valaki megengedheti magának, akkor Entebbéből ide lehet repülni 1 óra alatt, nem kell naphosszat autózni. Nekem a varacskos disznók tetszettek legjobban, meg a sok száz antilop ami egy tisztáson pihent éppen. Ez volt az igazi szafari számomra, ez nem a szokásos kenyai ahol az út közepén fekszenek az oroszlánok vagy a ruandai ahol sajnos olyan magas a növényzet, hogy távcsővel kellett keresni az állatokat. Itt kellően közel voltak, de mégis érezhető volt a tér, a szavannai tér, amikor nem veszik el az állatok vadsága.

A reptér olyan amilyen, szokásos dupla-dupla ellenőrzés, de aki Afrikába utazik megszokhatta, hogy a reptéren belépésnél, aztán ellenőrzésnél és még a repülőre felszállás előtt is komplett ellenőrzés, minimum. Madagaszkáron még a kifutópályán a repülőre felvezető lépcsők előtt is volt egy utolsó ellenőrzés, ezeknek én örülök, a tapasztalt utazó gyorsan át tud ezeken lépni mert készülni kell rá.

Utolsó este egyet sétáltunk Entebbében a Viktória-tó partján, gondoltuk körbenézünk, egyszer csak dudál egy autó, nem értettük miért és aztán kiugrik belőle egy kis emberke, persze fekete és nagy örömmel köszönt minket. Valahogy éreztük ez nem így kéne legyen, már-már majdnem elkezdük lerázni és a kinti utazási iroda főnöke volt, aki csak meg akart minket látogatni, hogy vagyunk és milyen volt az utazás, egyéni szervezés volt mint mondtam.  Beszélgettünk egy félórát, adott névjegyet és hozott nekünk ajándékot, amit simán át tudtunk hozni a reptéren, kávét és teát, meg némi csokit. Kellemes meglepetés volt, mert erre nem számítottunk.

A teljesség igénye nélküli fotóalbumom: http://bit.ly/Uganda2018P

Mit lehet még Ugandában csinálni?

• Fára mászó oroszlánokat nézni a Queen Elizabeth National Parkban
• Nílus forrását meglátogatni Jinja-ban
• Murchison Parkban további állatokat keresni
• Hajózni a Níluson

Ide biztosan vissza fogok menni!